SZEMÉLYES HOROSZKÓP

Szabó Szilvia vagyok, 1995 óta foglalkozom asztrológiával.
Az asztrológia hagyományos vonalát követem, hiszem, hogy az ember megfelelő önismerettel és alázattal teljesíteni tudja sorsfeladatát. Ebben próbálok segíteni a hozzám-fordulóknak.

Az első találkozás alkalmával „pontosítjuk” a születés idejét, azért, hogy a megfelelő horoszkópból dolgozzunk. Ehhez a már megtörtént életeseményeket keressük meg a megadott születési idő alapján felrajzolt horoszkópban.
A pontos horoszkóp alapján megbeszéljük azokat a témaköröket, amelyek az adott probléma megoldásában szerepet játszanak, illetve segítenek a döntésben. Megnézzük az adott időszak tendenciáit, melyek azok az analógiák, amelyek kiemelt szerepet kapnak, mire, hogyan ügyeljünk.

A feladatokat, a nehézségeket elkerülni nem tudjuk, de választhatunk abban, hogyan vállaljuk fel, oldjuk meg azokat.
Ha megismerjük az okokat, a rejtett összefüggéseket, akkor magyarázatot kapunk arra, hogy miért történnek velünk a kérdéses események, miért van konfliktusunk egy-egy személlyel, illetve merre induljunk el, vagy haladjunk tovább az úton.